Üdvözöljük a Mediso-nál

Válasszon régiót:

Észak-Amerika
Európa

Válasszon nyelvet:

Mehet

Vállalatcsoport kapcsolati menedzser

Budapest, Magyarország

A Mediso Medical Imaging Systems Kft. humán diagnosztikában és pre-klinikai kutatásokban használt képalkotó rendszerek (SPECT, CT, PET, MRI) fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A cég 100% magyar tulajdonban lévő, több mint 30 éves múltra visszatekintő vállalat.

290 Kolléga dolgozik együtt a budapesti telephelyen, ahol a Kutatás-Fejlesztésben dolgozó szoftverfejlesztők, gépészmérnökök, fizikusok, villamosmérnökök mellett a Gyártásban tevékenykedő szakemberek együttes csapatmunkájából jön létre minden egyes termék.
Ezek az orvosi képalkotó nagyberendezések a világ számos pontján bizonyítanak nap, mint nap, ahol Kutatók és Orvosok százai igyekeznek hatékonyabbá tenni a mindennapi gyógyítást, illetve megalkotni az orvostechnológiai kutatások jövőjét.

Feladatok

 

  • a vállalatcsoport nemzetközi cégeinél futó ügyviteli folyamatok koordinálása
  • a cégcsoport egységes üzleti célját szolgáló működési modell kidolgozása a vállalatvezetéssel közösen
  • a cégek közötti hatékony együttműködés kialakítása, a nemzeti jogszabályok figyelembe vételével
  • az anyavállalat felé történő egységes beszámolási rendszer létrehozása és működtetése
  • a konszolidált beszámolót készítő könyvelő és könyvvizsgáló aktív támogatása
  • leánycégek működésének folyamatos monitorozása, az esetlegesen felmerült problémák hatékony megoldása a helyi és az anyavállalat illetékes szakemberének bevonásával
  • új nemzetközi cégek alapításának és működésük beindításának támogatása

 

Elvárások

  • egyetemi vagy főiskolai szintű gazdasági diploma
  • tárgyalóképes angol nyelvtudás
  • legalább 3 év termelő vagy kereskedő vállalatnál, vagy vállalatcsoportnál szerzett operatív menedzseri tapasztalat
  • együttműködő, motiváló munkastílus
  • a változásokhoz rugalmasan alkalmazkodni képes, terhelhető, proaktív személyiség
  • magas szintű elemzőkészség, határozott döntésképesség és cselekvőkészség megbízhatóság, önállóság, precizitás

További készségek

  • nemzetközi vállalatnál, vagy vállalatcsoportnál szerzett ismeretek
  • kontrolling tapasztalat
  • mérlegképes könyvelői képesítés

Amit nyújtunk

változatos, színvonalas szakmai feladatok
lehetőség a szakmai fejlődésre és kiteljesedésre a világ élen járó orvosi képalkotó cégénél
fiatal, lendületesen fejlődő csapat
innovatív, egyéni ötleteket támogató környezet
versenyképes fizetés

Jelentkezés

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.

Segítség, infó

Kedves Pályázó!

Szakmai önéletrajzát várjuk az allashirdetes@mediso.com e-mail címen.

Mindent megteszünk, hogy jelentkezését kiemelt gyorsasággal kezeljük. Amennyiben két héten belül mégsem érkezik válasz tőlünk, bátran vegye fel a kapcsolatot velünk a fenti e-mail címen.